A lengéscsillapító a futómű egyik legfontosabb alkatrésze, ő felel a biztonságunkért és szolgáltatja a kényelmünket.
A lengéscsillapító az autó olyan alkatrésze, amely szinte az összes többi futómű alkatrésszel együtt dolgozik! A lengéscsillapítótól függ a vezetési stílus mint például a sportosság vagy éppen a kényelmesség, komfort, de a teleszkópok adják a biztonságunkat is. A tökéletesen működő lengéscsillapítókkal sokkal könnyebben irányítható az autó és kerülhetjük ki a balesetveszélyes helyzeteket is!
Mire jó a lengéscsillapító?
A lengéscsillapító mint írtam szinte az összes futómű alkatrésszel közösen dolgozik, de a legfőbb társa a rugó! A spirálrugó felelős a kocsi hasmagasságáért, a lengéscsillapító pedig az útfelűlett okozta lengések csillapításáért. Tehát a kerekek lengéscsillapító teleszkópok nélkül elpattognának. Nyilván ezt úgy kell elképzelni mint egy hullámot, ami szépen és folyamatosan csendesedik, na és pont itt jön a lengéscsillapító szerepe, mert az szinte egyből nyugalmi állapotba kényszeríti a elpattogó futóművet! Nyilván a lengéscsillapítón kívül a gumik a rugók és a szilentek is csillapítanak, de azoknak nem ez a feladata, csak közreműködnek. Fontos megjegyezni, hogy a kocsi kereke nem csak a rossz minőségű utakon pattoghat el, számos más olyan szituáció adódik ahol a lengéscsillapítót dolgoztatjuk, pl fékezés, kanyarodás és minden olyan helyzet amikor a kocsi karosszériája megbillen. Karosszéria billenéskor, szintén a teleszkóp az az alkatrész mely hívatott a kocsit nyugalmi helyzetben tartani. Itt meg is jegyezném, hogy a vezetők többsége ilyenkor veszi észre a lengéscsillapító hibát, mert a kocsi nagyot dől vagy bólint.
Lengéscsillapító felépítése és szerkezete:
A lengéscsillapító három fő alkatrészből áll! Egy hengerből, melyben van egy dugattyú és az azt vezérlő szelepekből. Természetesen egy töltet is kell, ami lehet gáz vagy olaj vagy mindkettő. Ez attól függ, hogy a lengéscsillapítót hol alkalmazzák, gondoljunk csak bele. Lehet ezt munkagépbe, rakodóba, családi egyterűbe, céges furgonba vagy sportautóba. Mind más és más felépítést követel, de a fent felsorolt alkatrészek akkor is ugyan azok csak más paraméterekkel rendelkeznek. Az emberek általában annyit tudnak hogy gázos lengéscsillapító vagy olajos lengéscsillapító. Ilyenkor ők a töltettre gondolnak. Valamilyen szinten igazuk is van de nem teljes a kép. Régebben a lengéscsillapítók csak és kizárólag olaj töltettel rendelkeztek, ám ez mára elavult és környezetszennyező is ha tönkre megy, ezért átértek a sokkal korszerűbb gázos lengéscsillapítókra. Azonban azt tudni kell, hogy a gázos lengéscsillapító is tartalmaz némi olajat. A lengéscsillapító belső tartalmát ezzel le is zárnám, de van még itt a külső részében is érdekesség. A lengéscsillapító lehet úgynevezett patronos kialakítása vagy gólyalábas, A patronos az amikor a teleszkópot egy másik házba kell tenni és úgy beszerelni, a gólyalábaz az amikor a lengéscsillapító alján általában két rögzítő furat van amit vagy a lengőkarba vagy a kerékagyra rögzítünk (ez gyártóként eltérő). A lengéscsillapító lehet rugó tányéros vagy sem, vagyis a lengéscsillapítóra rátesszük a rugót vagy mellé. Továbbá a teleszkóp szárára jön a porvédő gumiharang és a felütközésgátló, e tetejére pedig a toronycsapágy. Tehát azért van egy jó pár kiegészítő és a lengéscsillapítót védő alkatrész.
Rögzítési pontok és kialakítások is eltérőek, van ahol sima átmenő csavar, van ahol szilentes, van ahol csapágyas és van ahol excenteres állító csavar van! Ahány autógyártó annyi fajta kialakítás.
A lengéscsillapító működési elve:
A lengéscsillapítók mint írtam először olajos lengéscsillapítók voltak. Ennek a működési elve, hogy a henger alsó felében volt az olaj, amit felülről lefele egy dugattyú nyomott össze és eközben kis furatokon átnyomva a dugattyú másik oldalára került a folyadék. Amikor a dugattyú elindult felfelé, ugyan ez a folyamat játszódott le visszafelé. Ez volt az olajos lengés csillapító. Működése elve roppant egyszerű, ez volt a nagy előnye is. Hátránya viszont az hogy nem tökéletes a működésé, hiába variálták a szelepeket, a hatásfok sosem volt 50%nál több! miután a kor előrehaladtával hatalmas mértékben fejlődött a járműipar és a lengéscsillapítóknak egyre széleseb kőrben kellet megfelelni. Egyszerre kellet komfortos, stabil, biztonságos, strapabíró lenni. igy a gyártók elkezdték fejleszteni és végül is igy született meg a gázos lengéscsillapító. A gáz sokkal könnyebben kezelhető, vezérelhető, nincs habosodási szándék, a szelepek módosításával könnyebben változtatható a teleszkópok karakterisztikája. Hatásfokuk pedig 80% feletti. Természetesen a gázos lengéscsillapítókban is van olaj, de az szinte csak a kenést és a hűtést szolgálja.
Lengéscsillapító gyártók:
A lengéscsillapítók az egyik legkeresettebb alkatrészek közé tartoznak! Vannak olcsó utángyártott és vannak a borsos árú gyári termékek. Azt, hogy kinek mi a jó vagy a megfelelő lökésgátló nem más mint az elvárt igény szabja. Lehet sportos, kényelmesen lágy vagy nagy teherbírású, tehát kinek mire kell, hogy megfeleljen. A gyári lengéscsillapító beszállítok a Kayaba, Sachs, Monroe, TRW, Bilstein, ezek egy adott típushoz is több féle és fajta teleszkópot gyártanak a fent felsorolt igények szerint. Az utángyártott de prémium minőségű lengéscsillapítók általában már nem hagynak választási lehetőséget ilyen tekintetben! A gyártó által is megadott középvonalat használják, mind karakterisztikában mind tartóságban vagy méretben.
Lengéscsillapító cseréje:
A legfontosabb dolog, hogy a lengéscsillapítót párban kell cserélni! Ez azt jelenti, hogy első vagy hátsó tengelyen egyszerre. Ennek több oka is van. Először is a gyártók a javítási gépkönyvek szerint igy követelik meg, mert egy nagyon nagy fokú biztonsági alkatrészről van szó, továbbá garancia is igy van rá. Mechanikailag egy tengelyen azonos hatásfokú teljesítményt kell nyújtania mind a kettőnek. Másrészről a lengéscsillapítókból, tönkre megy az egyik, és csak egy újat rakunk bele, a két lengéscsillapítónak nem lesz egyforma a karakterisztikája, ami a fékezésben és az úttartásban is megmutatkozik. de ezt egy próbapadon százalékos arányban is tökéletesen láthatjuk a különbséget.
Lengéscsillapító ellenőrzésé:
Minimum évente vagy 20.000 km-ként ellenőriztessük a lengéscsillapítókat. Ez azt jelenti, hogy olajcsere alkalmával nézessük át szerelőnkkel. Keressen rajta olajfolyást, deformációt, korróziót! Ha a kocsit instabilnak érezzük akkor próbapadon is nézessük meg.
Lengéscsillapító ár:
Az árak nagyban függnek a termék márkájától és, hogy milyen autóba keressük a teleszkópokat. Nyílván a kialakítását tekintve is változhat az ár. Az árak mindenhol darabárak, de csak párban vásárolható termékek, ezt vegyük figyelembe!
Lengéscsillapító cseréje csak műhelyben:
Mindenképpen szakemberrel végeztessük el a cserét! Van nagyon bonyolult kialakítás és van nagyon egyszerű, de ne felejtsük el hogy a saját és más életével játszani nem szabad. Illetve, sok szerszám is kell hozzá és tapasztalat. Még a lengéscsillapítók vagy rugók szerelése során magunkban és az autónkban is könnyen kárt tudunk tenni. Szóval ha cserélni kell akkor irány az autószervíz.
5 Hasznos tipp a lengéscsillapítók cseréjéhez:
A csere esetén mindenképpen cseréljünk lengéscsillapító porvédő és felütközés gátlót
A lengéscsillapítókat legalább tengelyenként párban cseréljük
A toronycsapágyat is torony szilenteket is illik kicserélni de legalább ellenőriztetni.
A lengéscsillapító csere esetén rugót nem kell cserélni, csak ha az törött.
A csere után a futóművet állíttassuk be
Amennyiben úgy gondolja, hogy lengéscsillapító vásárlási segítségre van szüksége, kérem keresse fel technikus kollégáinkat az elérhetőségeink egyikén!
Problémamenetes autózást kíván mindenkinek:
Süvöltős Tamás
futomuwebshop.hu